Karamell és az ÉN történetem

Karamell imádatomat kb. 6 éves koromtól datálom. Újpalotán laktunk és ott minden hétvégén kimentünk a cukiba, és vehettünk egy sütit. Nekem a kedvencem a Karamellás kocka volt. Minden héten alig vártam már a SZENT vasárnapot, hogy újra mehessünk a Finomságok Tengeréhez, ahol nekem a "Szeretett Eledelem" listájának első helyezetén hosszan a fent említett karamellás finomság állt.

Ez a kép csak hasonlít rá, amilyen volt, 

ennyi év távlatából nem találtam olyat! 

ERGO: SENKI SEM CSINÁL OLYAT MÁR! :(((

ÉS egyszercsak jött a NEVEZETES NAP, mikor megTörték Gyermekkorom Szentségét, Idilljét, mégpedig azzal a tettel, hogy NEM KÉSZÍTETTÉK többé a karamellás kockát. Egy hónapon keresztül NEM ÉRTETTEM AZT, hogy nem éri meg sütni, mert kevesen veszik! mondatot.
De hát ÉN MINDEN VASÁRNAP VESZEM-ESZEM!!!
Állt az agyamban makacsul. Ez a kettő annyira szöges ellentétben állt, hogy sokáig nem is változott bennem az az érzés, hogyha ÉN VESZEM!! akkor annak fogynia kell! tehát megéri! készíteni!

Hja, azóta értem, hogy a Kicsinység Világában ez Normális ÉLMÉNY, hogy MINDEN ÉN vagyok! Tehát mindenki veszi és eszi a karamellás kockát! TEhÁT megérni csinálni, hiszen MINDENKI SZERETI:)))

Azóta INKÁBB több olyan felnőttel találkozok, aki imádja a karamellt, mint aki NEM!! :))
EZ jó hír, csak akkor azt nem értem, azokban az időkben ŐK HOL VOLTAK???
HÁT nem Újpalotán, az biztos!
De, fátylat rá!

Most arra teszek kísérletet, hogy ide, ebbe a blogba összehordom mindazt, amit én ismertetni szeretnék a nagy világgal a karamellségekről, a nagy világból. :)
MINDENT BELE! mentalitással!